number 04: fájdalom.~
Posted 2014. július 19., szombat // 11:37
Türelmetlenség. Elhanyagoltság. Kiéhezetség. Magány. Fájdalom. Félelem. Indulatok. Hiányérzet. Sírás. Utálat. Szánalom. Azthiszem ilyen érzések kavarognak most bennem. Annyira szarul érzem magam jelen helyzetben, hogy elmondani nemtudom. El akarok tűnni, mert úgyérzem senki nem hiányolna. Attilának is van mindig más elfoglaltsága, és bevallom zavar. 1 hete nemláttam, nem találkoztunk, és úgyérzem minden más fontosabb neki. Ilyenkor utálom. Miért érzem úgy, hogy a nyaralást is csak én várom annyira? Lehet, hogy nemmondja el 20-szor mint én, de valahogy azt érzem, hogy ő nem vágyik annyira arra, hogy velem nyaralhasson, mint én vele. Bátyjám megkapta a jogsiját. Nagyon sokszor lefullad, de én bíztatom mindig, hogy sikerülni fog, belefog jönni. Ez talán az egyetlen öröm a mai napban. Holnap átmegyünk keresztanyámékhoz, és nemakarom megint azt hallani, hogy fogyjak már le. Egyszerűen elegem van abból, hogy folyton megjegyzi, hogy felszedtem egy kicsit.. Annyira fáj. Bár úgyérzem, jó úton haladok. Mégis néha feleslegesnek érzem azt, hogy fogyjak. Miért nem tud így elfogadni mindenki? Ha túl vékony lennék, akkor meg az lenne a gond. Sosem jó senkinek semmi. Elegem van az emberekből. Bevallom őszntén az oldalhoz sincs túl sok kedvem, de neaggódjatok, megfog jönni az ihlet pár napon belül. Keddig most nemleszek, mert A.-nál leszek. Igazából ha azt nézzük, alig vannak barátaim. Olyan barátom szinte max 2 van, akivel mindent megosztok. De.. valahogy ők sem tűnnek nekem igazinak. Nemtudok barátkozni, nemtudom mikor érzik azt, hogy elegük van belőlem, és ez fáj. Nemtudom ebben a bejegyzésben mennyi értelmes dolgot írtam le, de előre is elnézést a katyvaszért. A. sokszor megjegyzi, hogy depressziós vagyok. Azthiszem van benne valami. De ez szerintem hülyeség. Nemvagyok az. A rokonaim egy része, sőt, a többség a bátyjámat szereti jobban. Miért? Miért jobb ő mint én? Mi van benne olyan különleges, hogy folyton rá szeretnek visszaemlékezni rá? ... Egyedül mamáék azok, akik egyenrangúan kezelnek minket. Mások miért nem tudnak? Mit tett le az asztalra? Leérettségizett? Ma megkapta a jogsiját? Hogy 3-as érettségit írt? Mitől jobb ő mint én? Mert trehányabb vagyok a kelleténél? Mostanában igyekszek erre is figyelni.. Annyira nemértem... Miért nem lehet minket egyenrangúan kezelni? Miért ő kapja a jobb cuccokat? Annyira elegem van...
Üdvözöllek kedves idegen! Meii-chan vagyok, a szerkesztő, és Te egy blogos oldalon jársz, ami nem csak blogos, de az egyik kedvenc animémmel is foglalkozik, ami nemmás, mint a NANA! Számomra ez az anime a number 1, mint történetileg, mint grafikailag. Ai Yazawa 2003-ban megnyerte Japán legelismertebb díját, a Shogakukan manga-díjat, ami a NANA hozott meg neki.
A történet két egyidős lányról szól, akik ugyanazon a vonaton Tokióba utaznak. De nem csak az úticéljuk ugyanaz, még a nevük is. Nana Komatsu egy vidéki vidám, szerelmes , és kissé önző lány barátjához siet, hogy végre teljes legyen az életük. Nana Oosaki egy punk bandában énekel, a Black Stonesban. Párja, Ren kérte fel, hogy énekeljen a bandájukban. Azóta együtt is vannak. Szerelmük nem hasonlítható össze senkiével sem. Nana szintén életvidám, de teljesen másmilyen meglátása van az életről, mint a másik Nana-nak. A vonatról leszállva elvállnak útjaik, de a sors úgy hozta, hogy ők kettejüknek nem ez az utolsó találkozásuk.
Kijutni japánba
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
... Back to the blog?